Só, zsír, sav, hő - Samin Nosrat

36.77 €

Samin Nosrat másodéves egyetemistaként került kapcsolatba a főzéssel, amikor Kalifornia egyik emblematikus éttermében, a Chez Panisse-ban kezdett dolgozni, ahol a ranglétra összes fokát végigjárva séf lett. Azóta a főzés a szenvedélye, akármerre járt a világban, Japántól Mexikóig, Olaszországtól Amerikáig az ízek titkát kutatta, és azt tapasztalta, hogy az ételt négy elem tesz tökéletessé vagy tesz tönkre: a só, a zsír, a sav vagy a hő. A só, ami felerősíti az ízeket, a zsír, ami ízt ad és állagot képez, a sav, ami egyensúlyba hozza az ízeket, és a hő, ami végső soron meghatározza az ételek állagát. Samin Nosrat könyvének első fele olyan, mint egy profi főzőtanfolyam, a második részében található több mint 100 recept elkészítésével pedig kipróbálhatjuk a tanultakat. Samin Nosrat amerikai séf és gasztronómiai író – egyesek szerint „a következő Julia Child" – 2000 óta foglalkozik hivatásszerűen főzéssel. 2017-ben megjelent Só, zsír, sav, hő című első könyvét, melyen 14 évig dolgozott, számos díjjal jutalmazták, a The Times Az év szakácskönyvének választotta. A belőle készült négyrészes sorozat a Netflixen látható.

Podobné produkty

Samin Nosrat másodéves egyetemistaként került kapcsolatba a főzéssel, amikor Kalifornia egyik emblematikus éttermében, a Chez Panisse-ban kezdett dolgozni, ahol a ranglétra összes fokát végigjárva séf lett. Azóta a főzés a szenvedélye, akármerre járt a világban,...
36.77 €
Tato netradiční kuchařka vydaná v angličtině prestižním nakladatelstvím Simon & Schuster zapůsobila jako hotové zjevení. Nejméně 20 významných deníků a časopisů včetně londýnských Times ji nominovalo na knihu roku, v žebříčku New York Times se umístila mezi...
31.25 €
Érzelmes és lebilincselő regény, amit két zsiráf hihetetlen, valós története ihletett, akik a címlapokra kerültek, és a világválság Amerikájában meghódították az emberek szívét. Woodrow Wilson Nickel 105 évesen érzi, hogy élete rövidesen a végéhez közeledik....
10.7 €
Képzeld el, hogy haragszol a párodra, és ezt úgy tudod kifejezni, hogy ő is megérti, de nem úgy éli meg, hogy rátámadtál. Vagy ő tesz szemrehányást neked, és te megérted, mire van valóban szüksége, anélkül hogy belebetegednél. Szerinted sikerülhet? Létezik...
6.16 €
Duncan zsírkrétái fellázadtak! Bézs megunta, hogy folyton másodhegedűs legyen Barna mellett, Rózsaszín azért elégedetlenkedik, mert soha nem használják, Narancssárga és Citromsárga zsírkréta pedig már nem is áll szóba egymással. Vajon mit tehet ilyenkor egy...
7.63 €
Mindenkinek köze van a sporthoz. Vagy sportol, vagy szurkol - vagy sportol és szurkol. Ezért szerencsés, ha a gyerekek az első sportélményeikkel együtt megismerik a sportágakat, a szabályokat, az eszközöket és a fogalmakat is. Ebben segít az Ablak-zsiráf gyereklexikon-sorozat...
9.19 €
"És kezdetben teremtette az Örökkévaló..." (Mózes első könyve, első fejezet, első vers) Teremtette a világot. A rendet. Az embert. A Törvényt. A hagyományt. Teremtette Galántát és Galántán a zsidó asszonyokat és édesapákat. Gyermekeket és unokákat. Teremtette...
13.23 €
Vajon milyen lehet a világ felülnézetből, és mit sejthet erről egy óvodás, aki még a konyhapultot is csak a sámliról éri fel? A 2019-es Év Illusztrátorának harmadik könyvében a zsiráfoké a főszerep, akiknek a városában minden nagyon zsiráfi, kivéve, ami mégiscsak...
9.34 €