Solito - Egy memoár - Zamora Javier

19.51 €

Ebben a megindító és lebilincselő memoárban, melyet Sandra Cisneros "korunk mitikus utazásaként" méltatott, egy ifjú poéta regéli el megdöbbentő és jellemformáló vándorútjának feledhetetlen történetét, amit kilencévesen tett Salvadorból az Egyesült Államokba. Javier Zamora "kalandja" végül egy csaknem ötezer kilométeres utazásnak bizonyult salvadori szülővároskájából Guatemalán és Mexikón keresztül az Egyesült Államokba - illegális bevándorlóként. A kisfiú hátrahagyja szeretett nénikéjét és nagyszüleit, hogy rátaláljon az előre utazott édesanyjára, akit négy éve látott utoljára, és apjára, akire már alig emlékszik. Amikor nekivág az útnak néhány idegen és egy embercsempész (kojot) társaságában - akit azért béreltek fel, hogy elvezesse őket a biztonságba -, Javier arra számít, hogy az utazás mindössze két röpke hétig tart majd. A kilencéves kisfiú fejében csakis az jár, hogy veti majd magát szülei karjaiba, és milyen lesz ismét egy fedél alatt élni velük. A veszedelmes csónakutakat, a gyilkos sivatagi meneteléseket, a rászegezett fegyvereket, letartóztatásokat és fondorlatokat, melyek várnak rá, elképzelni sem tudja; és azt sem láthatja előre, hogy az a tizennégy nap két teljes sorsfordító hónappá nyúlik a vándortársak mellett, akik egy váratlanul fellelt családként nyújtanak támaszt neki. A Solito megindító és sodró lendületű történet, mely testközelből a hely és a körülmények hangulatát egyedülállóan megidézve számol be a bizonytalan kimenetelű, képtelenséggel határos utazásról, s egyben arról a csodálatra méltó jóságról és szeretetről is, amit a szükséget szenvedő a legváratlanabb pillanatokban kaphat embertársaitól. Az emlékirat hőse természetesen maga Javier Zamora, a szerző, de éppúgy azok a csendes milliók is, akiknek nincs más választásuk, mint elhagyni az otthonukat. Valóban egy modern hős utazása ez, egy lebilincselő történet, amelyben az olvasó utazótársául szegődhet a kis Javiernek. Javier Zamora 1990-ben született Salvadorban. Apja Javier egyéves korában elmenekült az országból, majd édesanyja is követte, még mielőtt a kisfiú betöltötte volna ötödik évét; mindkét szülőt az Egyesült Államok által finanszírozott polgárháború kényszerítette a kivándorlásra. A kis Javier kilencéves korában megindult vándorútjára Guatemalán, Mexikón és a Sonora-sivatagon át. Unaccompanied (Kísérő nélkül) című bemutatkozó verseskötetében az ifjú költő az olvasó elé festi, hogyan zilálta szét családját a háború és a kivándorlás. Javier Zamora Stegner-ösztöndíjat kapott a Stanfordra, majd Radcliffe-ösztöndíjat a Harvardra, s jelenleg is a National Endowment of Arts (Nemzeti Művészeti Alapítvány) és a Poetry Foundation (Költészeti Alapítvány) ösztöndíjasa.

Podobné produkty

Ebben a megindító és lebilincselő memoárban, melyet Sandra Cisneros "korunk mitikus utazásaként" méltatott, egy ifjú poéta regéli el megdöbbentő és jellemformáló vándorútjának feledhetetlen történetét, amit kilencévesen tett Salvadorból az Egyesült Államokba....
19.51 €
A gyermekkori érzelmi elhanyagoltság hatásaiból való kigyógyulás egy folyamat. A gyógyulás során másképp érzel és másképp cselekszel majd, mint korábban. Ahogy kapcsolatba kerülsz a saját érzéseiddel, több energiád lesz, motiváltabbá és céltudatosabbá válsz....
16.31 €
Drásavá literární zpověď slavného autora je překvapivě příběhem o alkoholu. Jack London v ní popisuje své zkušenosti s pitím od dospívání, kdy se živil jako námořník, až po dobu, kdy se stal bohatým a úspěšným spisovatelem. Zachytil v ní nejrůznější momenty,...
13.02 €
Unikátna pamäťová hra, ktorá baví deti aj dospelých. V každom kole sa dozvedáte viac informácií o pozícii jednotlivých kariet na stole. Vydajte sa spolu so zvieratami za pirátskym pokladom na pustý ostrov. Spoľahnite sa na svoju pamäť a trochu pirátskeho šťastia....
15.99 €
Kniha je cenným příspěvkem k hlubšímu poznání sociálních, kulturních a intelektuálních dějin Hradce Králové. Důraz na téma osobních vzpomínek a memoárů zároveň odpovídá na podněty v současnosti intenzivně rozvíjeného oboru studia paměti, zejména jejího sociálně-kulturního...
7.54 €
Prvé – ešte ojedinelé – pokusy o cestopisnú prózu možno u nás zaznamenať v 16. storočí. Pozornosť si zaslúži najmä po nemecky písaný cestovný denník humanisticky vzdelaného úradníka u Fuggerovcov Jána Dernschwama. Presne dodržiavanej schéme každodenných zápiskov...
5 €
A mű Magyarország második világháborús történetének sajátos feldolgozása: szubjektív források – naplók, visszaemlékezések – alapján azt kísérli meg bemutatni, hogyan élték meg az 1942-ben a keleti hadszíntérre vezényelt magyar katonák ezt a történelmi kataklizmát....
5.63 €
Emma Reyes v sérii listov rozpráva o svojom detstve v Kolumbii na začiatku 20. storočia. Memoáre písala počas tridsiatich rokov a sú opisom neskutočného odhodlania a predstavivosti dievčaťa, ktoré vyrástlo v absolútnej chudobe. Emma Reyes bola nemanželské dieťa,...
13.29 €
Paris Hilton neve hallatán mindenkinek a dúsgazdag családból származó örökösnő jut eszébe, aki gyermekkora óta a rivaldafényben éli az életét, partiról partira jár, pezsgőt iszik, hajnalig táncol, és botrányos viselkedésével igyekszik magára vonni a figyelmet....
15.49 €