Sport és jóga - Yesudian Selvarajan

9.8 €

Az indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét. Húszéves korában „belső indíttatásra” hosszabb európai útra indult, melynek elsődleges céljaként a keleti kultúra és a nyugati életmód összekapcsolását jelölte meg. Ebben volt segítségére Haich Erzsébet, akivel sikerült úgy összeállítaniuk a gyakorlatokat, hogy „megfeleljenek azoknak a nyugatiaknak, akik céltalan és túlzott elfoglaltságuk mellett hajlandók egy kevés időt egészségüknek is szentelni”. Könyvükben megmagyarázzák a hatha jóga lényegét, illetve rámutatnak azokra a pontokra, melyekben eltér a többi jógától. Leszögezik, hogy „aki a hatha jóga szabályait megtartja, az sohasem lesz beteg és késő öregségéig vasegészségnek örvend”. A rendszeres hatha jógázók legyőzik félelmeiket, uralkodni tudnak testük felett, ezenkívül elsajátítják az egyik legfontosabbat: a helyes légzést. A légzőgyakorlatok és ászánák (testtartások) fotókkal illusztrált, pontos leírása mellett ismerteti a kötet az egyes gyakorlatok végrehajtási módját és jótékony élettani, illetve gyógyító hatását. A huszonegy hétre bontott és táblázatos formában közreadott gyakorlatsorokat mindenki aszerint gyakorolhatja, hogy milyen eredményt akar vele elérni. Az európai ember élettempójához, szemléletéhez igazított jógakönyv minden, a természetes életmód iránt fogékony olvasónak ajánlott.

Podobné produkty

Az indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét. Húszéves korában „belső indíttatásra” hosszabb európai útra indult,...
9.8 €
Kniha největší západní mystičky Elisabeth Haichové, světoznámé autorky mystického autobiografického románu Zasvěcení, a indického jogína Selvarajana Yesudiana provádí čtenáře cestou jógické filozofie, a také konkrétních cviků, které nás dovedou ke spokojené...
10.93 €
Dokonalý soulad ducha a těla přináší dokonalé zdraví Kniha největší západní mystičky Elisabeth Haichové, světoznámé autorky mystického autobiografického románu Zasvěcení, a indického jogína Selvarajana Yesudiana provádí čtenáře cestou jógické filozofie, a také...
9.8 €
Bengal is on the brink of war. The East India Company, led by the fearsome Sir Peter Chilcott, are advancing and nobody is safe. Meena, the Nawab’s neglected and abused daughter, finds herself falling under the spell of James Chilcott, nephew of Sir Peter,...
12.3 €
A man in search of his son. An agent on the run from his past. A country on the verge of revolution... Nothing good ever comes from a midnight phone call, especially from Downing Street. For washed-up spy Harry Tower, it is the worst news at the worst possible...
11.35 €
From the author of Today Tonight Tomorrow comes a magical romance in the vein of Groundhog Day about a girl forced to relive her disastrous first day of college—only to discover that her nemesis is stuck in the time loop with her. Barrett Bloom is hoping college...
10.4 €
Materiál: polyester/kov Oderuodolnosť textílie podľa testu Martindale: 100 000 oderov Farba: sivá/chróm Rozmery (ŠxHxV): 53x53x74,5-86,5 cm Nastaviteľná výška sedu : 42-54 cm Hĺbka sedu : 38 cm Šírka sedu : 40 cm Výška chrbtovej opierky: 32 cm Šírka chrbtovej...
49 €
Materiál: polyester/kov Oderuodolnosť textílie podľa testu Martindale: 100 000 oderov Farba: modrá/chróm Rozmery (ŠxHxV): 53x53x74,5-86,5 cm Nastaviteľná výška sedu : 42-54 cm Hĺbka sedu : 38 cm Šírka sedu : 40 cm Výška chrbtovej opierky: 32 cm Šírka chrbtovej...
49 €
Materiál: polyester/kov Oderuodolnosť textílie podľa testu Martindale: 100 000 oderov Farba: ružová/chróm Rozmery (ŠxHxV): 53x53x74,5-86,5 cm Nastaviteľná výška sedu : 42-54 cm Hĺbka sedu : 38 cm Šírka sedu : 40 cm Výška chrbtovej opierky: 32 cm Šírka chrbtovej...
49 €