Szent királylányok: Árpád-házi Szent Margit és Szent Erzsébet - Rita Szilágyi

6.19 €

"Az első magyar nők, akik nem voltak királyok feleségei, mégis széles körben ismertté váltak, szent királylányok voltak. Erzsébet hercegnő, II. András király lánya volt az első és talán máig a legismertebb magyar nő. A korabeli házastársi és vallási alázat mintaképe lett, akit ez egész keresztény világban már 800 éve tisztelnek, templomok sokasága viseli a nevét. Nem sokkal Erzsébet halála után, a tatárjárás idején született IV. Béla lánya, Margit, aki az unokahúga volt az előbbinek. Őt szülei eleve, fogadalomból apácának szánták. Igyekezett túltenni minden vele szemben állított elváráson, életét "engesztelő áldozatnak" tekintette... Érdekes módon az ő szentté avatása nem volt olyan gördülékeny és problémamentes, mint a nagynénjéé. Mint következő köteteinkben is, a főszereplők mellett jó néhány nőalak megjelenik még könyvünk lapjain. Megemlékezünk egy olyan nőről, akit a görögkeleti egyház tisztel a mai napig szentként. Piroskáról, László királyunk leányáról van szó, aki Bizáncban az Iréné nevet kapta. És voltak még jó néhányan, akiket -noha sohasem avattak szentté- számos helyen tisztelnek, tiszteltek." (a Kiadó)

Podobné produkty

"Az első magyar nők, akik nem voltak királyok feleségei, mégis széles körben ismertté váltak, szent királylányok voltak. Erzsébet hercegnő, II. András király lánya volt az első és talán máig a legismertebb magyar nő. A korabeli házastársi és vallási alázat...
6.19 €
Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvarhölgye visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézi fel azt az ötévnyi szolgálatot, amelyet az érdekes, boldogtalan és irigyelt asszony mellett töltött. A királyné kíséretében volt akkor is, amikor 1898. szeptember...
10.7 €
Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvarhölgye visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézi fel azt az ötévnyi szolgálatot, amelyet az érdekes,...
5.61 €
Ebből a lenyűgöző, festmények és fotók garmadájával illusztrált könyvből minden fontos részletet megtudhatunk II. Erzsébet uralkodásáról, a királyi család tagjairól és a brit monarchia történetéről. Születésétől haláláig követhetjük a már életében legendává...
53.52 €
1898. szeptember 10-én, a Sisinek becézett Erzsébet királyné gyilkos merénylet áldozata lett. A feltűnni vágyó anarchista egy történelmi legendát lendített át a...
2.79 €
Erzsébet királynénak a mai napig valóságos kultusza van Magyarországon. Hihetetlenül mély, maradandó emléket hagyott maga után. Megannyi viharon keresztül, idestova százötven éve még mindig él az emberek emlékezetében „Sisi”, és bár a legtöbben csak néhány...
6.19 €
Amióta 1952-ben, alig huszonöt esztendősen elfoglalta a trónt, II. Erzsébet királynő példátlan közfigyelem tárgya, de a csillogás és a szóbeszéd ködén át...
10.56 €
Az osztrák császárné és magyar királyné viharos életét bemutató könyv párhuzamos életrajzként ábrázolja, hogyan közeledik egymáshoz Andrássy Gyula ? a késobbi nagy szerelem ? és egy Luigi Lucheni nevu olasz anarchista merénylo ? a királyné gyilkosa ? sorsa...
4.51 €
"A császárné a legszebb asszony a világon" - írja Széchenyi István a naplójába, egy másik helyen pedig asszonyi angyalnak nevezi, aki a magyarság érdekeiért még felséges férjével is képes szembeszállni. Ez a két dolog, a csodálatos szépség és az őszinte magyarbarátság...
18.38 €