Szenvedély és cselszövés - Boros Csanád Örs

5.04 €

Théra népe önfeledten gyülekezik a szabadtéri játékok színhelyét adó tisztás körül. A városállam rajongásig szeretett Királynője megnyitja a neves eseményt, és porondra lépnek a mindenki által magasztalt színészek. Izgalmas és buja mítosz elevenedik meg a közönség előtt. A sorok között két ifjú diákfiú megbabonázva nézi a hősies küzdelmet, és a kacér nimfák csábító táncát. Ekkor még nem sejtik, hogy rájuk hamarosan még ádázabb harcok, de egyúttal az első szerelmek is várnak. Az ünneplő Théra békéjét lassan aláássa az alattomos ellenség aknamunkája. Mint gyilkos métely szivárognak be a határán a cselszövők, hogy megrendítsék az eddig szilárd társadalmi és gazdasági rendjét. A Királynő roppant veszélyes és kegyetlen ellenséggel kényszerül szembenézni, hogy megvédje a szeretett városát és a népét. Legfőbb támasza ebben a vezérezredese, aki furfangos nyomozással, és mindenre elszánt bátorsággal veszi fel a harcot a nyomasztó túlerővel szemben. Közben a titkos politikai játszmákról még mit sem tudó diákfiúk egy forradalminak ígérkező találmányon törik a fejüket, amit lelkesen mutatnak be a város híres tudósának. A férfivá válás nehéz, de egyúttal boldogsággal kecsegtető próbatételeit beárnyékolják a közelgő véres háború képei. A fiatalok hamarosan rádöbbennek, hogy nem csak a saját, de már az egész népük jövője a tét. Vajon meg tudja-e fordítani a történelem kerekét pár tehetséges és szenvedélyes ifjú?

Podobné produkty

Théra népe önfeledten gyülekezik a szabadtéri játékok színhelyét adó tisztás körül. A városállam rajongásig szeretett Királynője megnyitja a neves eseményt, és porondra lépnek a mindenki által magasztalt színészek. Izgalmas és buja mítosz elevenedik meg a közönség...
5.04 €
„Az öregasszony harciasan szembefordult unokájával. – Nem titkoltam, és ma sem titkolom. A születésed percében megátkoztalak. – Ha már itt tartunk, drága sámán...
2.79 €
Káli-Rozmis Barbarát gyerekkora óta érdekli az arisztokrácia világa, különösen Erzsébet királyné és családja élete, amelyet több, mint másfél évtizede kutat. 2015 tavaszától publikál írásokat vele kapcsolatban, 2018-tól magyar és angol nyelvű nyilvános és zártkörű...
18.73 €
Szenvedélyek, feledést nyújtó kedvtelések, hobbik, különleges képességek. Csiffáry Gabriella új könyvében 69 híres magyar művész, tudós, történelmi személyiség alig ismert oldalát mutatja meg az olvasónak. Ki gondolta volna, hogy Beatrix királyné remek sakkozó...
10.7 €
Írsz termékleírásokat? Cikkeket? Kampány emaileket? Hirdetéseket, szórólapokat, honlap szövegeket, posztokat? Figyelj: Te meg tudod fogalmazni nyersen. Én pedig fel tudom tuningolni, életre kelteni, táncra perdíteni, hogy öröm lesz olvasni, és ezért izgalmas...
17.77 €
Az első részből megismert Eva és Luke története nem várt izgalmakkal folytatódik, miután morálisan igencsak megkérdőjelezhető egyezséget kötnek egymással: érzelmek nélküli szexkapcsolatba kezdenek, így pótolják mindazt, amit nem kaptak meg a házasságukban....
9.86 €
Elégedettség… Boldogság… Öröm. John Piper szerint a boldogságra törekvés Istennel kapcsolatban nemcsak lehetséges, hanem fundamentális jelentőségű. Szenvedélyem, Isten című műve drámai módon rengeti meg az Istennel kapcsolatos hagyományos perspektívánkat. Piper...
5.07 €
A kérés egyszerű volt: ne hagyjam bajba keveredni az új mostohahúgomat nyáron. Sohasem találkoztam Grace Lee-vel. Anyám azt mondta, csendes, művészlélek egyetemista, zűrös múlttal. Igent mondtam, nem tűnt nagy ügynek. Gondoltam, odaköltözik hozzám egy magának...
12.26 €
A kérés egyszerű volt: ne hagyjam bajba keveredni az új mostohahúgomat nyáron.Sohasem találkoztam Grace Lee-vel. Anyám azt mondta, csendes, művészlélek egyetemista, zűrös múlttal. Igent mondtam, nem tűnt nagy ügynek. Gondoltam, odaköltözik hozzám egy magának...
9.72 €