Sztálin lánya - Rosemary Sullivan,Gábor Tomori

20.32 €

Az 1926-ban született Szvetlana Allilujeva a Kreml kis hercegnőjeként, szerető nagycsaládban élte végig röpke gyermekkorát, miközben apja korlátlan hatalomra tett szert a világ első kommunista államában. Nyolcvanöt évvel később magányosan és szegényen halt meg az amerikai Wisconsin államban, Lana Peters néven. Idillinek látszó gyermekkorában Szvetlana sokáig mit sem tudott az apja által irányított tömeggyilkosságokról, az éhínségekről, de a tragédiák őt sem kerülték el. Elveszített szinte mindenkit, akit szeretett, az anyját is, aki öngyilkosságot követett el. Első nagy szerelmét Szibériába száműzték. Szvetlana csak apja halála után fogta fel igazán, hogy mindenre ő adott parancsot, minden halál, minden gyilkosság, minden száműzetés mögött ő állt: Sztálin, az egykor imádott apa, akinek az egész világon - a "kis gazdasszonyaként" - csak a lánya adhatott parancsokat. A Kreml nem akarta elereszteni, de Szvetlana a szabadságot választotta: a hidegháború legsötétebb éveiben, az egész világot megdöbbentve, az Egyesült Államokba emigrált. És kiderült, hogy erős akaratú, tehetséges, mélyen érző ember, aki leginkább az igazi, nagy szerelemre vágyik. S aki iszonyatosan megküzdött azért, hogy kiszabadulhasson apja árnyékából, és élhesse a saját életét, amihez mindenkinek joga van: még a legkegyetlenebb diktátor lányának is. "Sullivannek sikerül meggyőznie az olvasót arról, hogy Allilujeva különleges személyiség, és nem csak a neve miatt. Azért is, mert erős akaratú, okos, szenvedélyes ember volt, aki nem engedte, hogy úgy nézzenek rá, mint a történelem torzszülöttjére: a szörnyeteg szép leányára." (Wall Street Journal) Rosemary Sullivan kanadai költő és életrajzíró. Sztálin lánya című könyvéért megkapta az Életrajzírók Nemzetközi Szövetségének Plutarkhosz-díját.

Podobné produkty

Az 1926-ban született Szvetlana Allilujeva a Kreml kis hercegnőjeként, szerető nagycsaládban élte végig röpke gyermekkorát, miközben apja korlátlan hatalomra tett szert a világ első kommunista államában. Nyolcvanöt évvel később magányosan és szegényen halt...
20.32 €
Nevyriešená záhada, alebo prísne strážené tajomstvo? Pomocou novej technológie, nedávno objavených dokumentov a sofistikovaných vyšetrovacích techník sa medzinárodnému tímu – vedenému penzionovaným agentom FBI – konečne podarilo vyriešiť záhadu, ktorá od skončenia...
17.96 €
Mezinárodní tým odborníků pod vedením zvláštního agenta FBI ve výslužbě objasnil pomocí moderních technologií, nedávno objevených dokumentů a sofistikovaných vyšetřovacích metod záhadu, která od konce druhé světové války fascinuje celé generace: kdo udal Anne...
13.19 €
Nevyřešená záhada, nebo přísně střežené tajemství? Deník Anne Frankové si přečetlo více než třicet milionů lidí na celém světě. Třináctiletá židovská dívka Anne si ho psala, když se za druhé světové války skrývala se svou rodinou a dalšími čtyřmi osobami v...
2.04 €
Ki és miért árulta be Anne Frankot, valamint a családját? A teljes titoktartás mellett megírt és a világon egy időben megjelenő könyv lapjain végre fény derül a jól őrzött titokra. Több mint harmincmillióan olvasták a naplót, amelybe a tizenéves Anne a legtitkosabb...
13.78 €
A kötetben szereplő rövidke, bájos mesékből a gyerekek megismerhetik Sárát, aki a felhőágyán repked álmokon át; Leót, aki mindenhová magával viszi a plüssoroszlánját; vagy a pajkos macskákat, akik éjjelente a holdfényben táncolnak. A kedves történetek garantáltan...
9.19 €
A klasszikus nemzetközi bestseller a II. világháború fordulópontjáról Antony Beevor világsikerű, nagy ívű összefoglaló munkája a II. világháború egyik legnagyobb...
6.73 €
A Balaton Akadémia gondozásában jelent meg Kindler József Sztalinul című könyve.
1.69 €
A nagy nap estéjére készülő Gundel étterem konyhájában már pirul a hírneves De Gaulle-pulyka. 1972. május 24-ét írjuk. Közeledik Kádár János hatvanadik születésnapja. Az ünnep örömére különleges vendégsereg érkezik Ferihegyre: Erich Honecker, Fidel Casro, Gustáv...
10.11 €