Te is legyél eszes gyerek - Géza Szávai

7.59 €

Az ártani sosem akaró, csak vidítani, nevettetni szándékozó füllentés híres mestere a tréfásan nagyokat mondó Háry János volt (akiről még Kodály Zoltán is írt daljátékot). A vidám, derűs füllentők HÁRY JÁNOS AKADÉMIÁJÁN eszes gyerekek és idősebb "eszesek" (hajdani gyerekek) által nő nagyra a derű. Felnőttként úgy szerettem volna visszaemlékezni, hogy kisgyerek koromban bátran, nevetve kiáltottam a világba: "Én ne lennék eszes gyerek?" Nem így volt, mert hiszen nem mertem fennhangon ilyesmit állítani. (Próbáld te is hangosan kérdezni! Na, ugye, hogy nem könnyű.) Saját gyerekkori bátortalanságomon már nem változtathatok. De azt megtehetem, hogy minden kételkedő, tétova gyereknek azt mondom: hidd el, eszes vagy! És ez a legtöbb, amit gyerekként elérhetsz. Legyél eszes te is, mint ennek a könyvnek a szereplői. Kívánok vidám találkozásokat az eszes kis Annával, az eszes Király Gyurkával, a már gyerekként eszes Háry Jánossal (Janikával), a füllentő Münchausen báróval, Jeromossal, a szamárral - és minden jókedvű, derűs társukkal. (Szávai Géza) Öt éven felülieknek ajánljuk

Podobné produkty

Az ártani sosem akaró, csak vidítani, nevettetni szándékozó füllentés híres mestere a tréfásan nagyokat mondó Háry János volt (akiről még Kodály Zoltán is írt daljátékot). A vidám, derűs füllentők HÁRY JÁNOS AKADÉMIÁJÁN eszes gyerekek és idősebb "eszesek" (hajdani...
7.59 €
"A gyermek egy személy, azaz önálló emberi lény. Az érzelmek pedig az egyén szerves részét képezik, azt fejezik ki, hogy él. Ha képesek vagyunk meghallgatni, mit érez a gyermekünk, és tiszteletben is tartjuk azt, akkor őt magát hallgatjuk meg és tiszteljük....
10.73 €
A baba, aki igénye szerint szoptatott, altatott és gondozott. Kedves Olvasó, egy olyan könyvet tartasz a kezedben, amilyet még valószínűleg sosem. Ebben a csecsemőközpontú gondozási kézikönyvben nem mondják meg, mit hogyan csinálj. Egy ápolónőből lett édesanya...
8.42 €
Az ADHD-s és autista gyermekek kezelése során még ma is viszonylag kevés figyelmet szentelnek a táplálkozásnak, holott számos tünet összefügghet a tápanyaghiánnyal, a tápanyagcsere zavaraival, a helytelen táplálkozással, egyes élelmiszerek negatív hatásaival,...
20.07 €
Manapság a lelkiismeretes szülő állandóan szorong: vajon milyen hibákat követ el, mit ront el a gyereke nevelésekor? Elég egy hajtósabb időszak, amikor nem olvasunk neki este mesét, kevesebbet játszunk vele, hamarabb felkapjuk a vizet, és máris kész a baj,...
13.54 €
Inspiráló útmutató gyerekeknek a manifesztáláshoz. Ha megtanulsz manifesztálni, az olyan, mintha felfedeznéd, hogy szupererőd van! Bárki képes manifesztálni! Csupán el kell sajátítanod ezt a 4 egyszerű, könnyen követhető lépést: Megérteni az érzéseidet Növelni...
15.23 €
Anyanyelvünk a magyar, de valljuk be, mindannyian követünk el nyelvhelyességi hibákat. Még nehezebb a dolga azoknak a gyermekeknek, akik nehezebben tanulnak írni, olvasni. Elsősorban nekik ajánlott a feladatgyűjtemény. A diszlexiás, diszgráfiás gyerekeknek...
3.67 €
Fischer Eszter pszichológusként jó néhány olyan szülővel került kapcsolatba, akik gyermekük homoszexualitása miatt kerültek krízisbe. Ez a könyv elsősorban az érintett szülőknek kíván segíteni. Megadja azokat az ismereteket, amelyek révén tárgyilagosabban tudják...
4.68 €
Napjainkban is kimondott-kimondatlan elvárás a nőkkel szemben, hogy anyává váljanak. A közgondolkodás szerint, akinek nincs gyereke, az önző, karrierista, netán gondja van a nőiességével. Valójában azonban ahány gyermektelen nő, annyiféle történet. Van, akinél...
10.73 €