The Unlisted - Az arc nélküli csapat - Justine Flynn,Chris Kunz,Ágnes Palásthy

8.88 €

Miért akarja ez a titokzatos szervezet zombiként irányítani a fiatalokat? Dru Sharma a fogorvostól fél a legjobban a világon. Úgyhogy amikor az iskolában kötelező fogorvosi vizsgálatot tartanak, ráveszi egypetéjű ikertestvérét, Kalt, hogy helyettesítse. Dru és Kal nem tudja, hogy a vizsgálatot a Határtalanság Csoport kezdeményezte. Ezt a titokzatos szervezetet pedig nem kizárólag a tanulók fogainak állapota érdekli. A Határtalanság irányítani akarja a szívét, elméjét és testét minden fiatalnak az egész világon. Kal és a többi diák hamarosan különleges erőre tesz szert, míg azok a gyerekek, akik ellenálltak, kezdenek eltűnni. Dru, aki „listázatlan” – vagyis nem áll a Határtalanság Csoport irányítása alatt –, és Kal versenyt futnak az idővel, hogy felfedjék az igazságot. Egy bujkáló tinédzser csapat segítségével mindent meg kell tenniük, hogy megállítsák a Határtalanság Csoportot, mielőtt túl késő lenne. Könyvként még sokkal élvezetesebb, mint a tévésorozat! Éld át a történet izgalmait!

Podobné produkty

Miért akarja ez a titokzatos szervezet zombiként irányítani a fiatalokat? Dru Sharma a fogorvostól fél a legjobban a világon. Úgyhogy amikor az iskolában kötelező fogorvosi vizsgálatot tartanak, ráveszi egypetéjű ikertestvérét, Kalt, hogy helyettesítse. Dru...
8.88 €
Az ellenállást nem tűrik. Az Arcnélküliek kezdenek kifutni az időből. Ahogy a Határtalanság Csoport egyre jobban bekeríti az igazságosztó tinédzsereket, a Sharma ikerpár, Dru és Kal feladata, hogy behatoljanak a gonosz szervezet főhadiszállására, és megpróbálják...
8.03 €
This road map foldable into a practical format contains detailed information suitable for motorists and other travelers planning to visit the given country or area. The road map features symbols indicating notable tourist attractions and public transportation.
11.31 €
Az erdei tisztáson zajlik az élet. Zazi, a kis bőregér eltekereg, és nem talál haza; a harkályok punk rock zenekart szeretnének alapítani, de még hiányzik az énekes; Róka Berci a sportsérülése mellé új barátokat is szerez; a kiscinkék pedig iskolába mennének,...
9.16 €
Elragadóan kedves, mulatságos állatmesék barátságról, becsületről, emberségről. "- Mit találtatok? - Hát csak a sikló hűlt helyét találtuk. A hőscincér mérges pillantását látva az egyik muslinca óvatosan visszakozott: - Vagyis az üres kabátját." Az erdei tisztáson...
7.22 €
Két sebzett szívnekvan-e második esélye az igaz szerelemre? Amikor Jolene Broussard megörökli a Magnólia Fogadót, ezt a kelet-texasi fenyvesekben megbújó viktoriánus épületet, egy álom válik valóra a számára. Jolene, aki állandó bűntudatban él, amiért nem tudta...
10.73 €
"Nem emlékszem az utazásra. Az utolsó kép, ami megmaradt, hogy behúzom a mattot a sakktáblán, aztán minden elsötétül..." Hová tűnt Hanna? Mindenki őt keresi. Zsófi és Tibi egész nyáron nyomok után kutat, de mikor nem jutnak eredményre, kénytelenek bevonni az...
13.76 €
Néha egy kitérő mutatja meg a hazavezető utat. Jancy Wilson tervei között nem szerepelt, hogy pénztelenül és munka nélkül ismét a texasi Pick nevű kisvárosban kössön ki. Ám mégis itt találja magát, azt figyelve, ahogy az autója a szeme láttára szó szerint füstbe...
10.73 €
"A könyvek segítenek embernek maradni egy embertelen világban." London, 1944 A II. világháború idején a befejezetlen Bethnal Green metróállomás csaknem ötezer embernek nyújt menedéket: a légiriadók elől a város lakói az alagutakba menekülnek, és az ott kialakított...
13.38 €