Tizenkét ösvény - Ferenc Ilosvay

8.88 €

Kevés olyan magyar írónk van, akit következetesen üldözött a Gestapo is, az ÁVH is, aki a fasiszta haláltáborok és a magyar Gulag poklát is egyaránt megjárta. S egyiket sem a származása, hanem a fanatikus szabadságszeretete miatt. A Nyírségből elszármazott, tragikusan kalandos sorsú Ilosvay Ferenc lelke a külhonban is itthon járt. Az emigráns lapokban megjelent írásainak többsége önéletrajzi fogantatású, gyermek- és ifjúkorának világát idézik meg, emlékezete visszaröpíti őt a nyírségi homokra, Szabolcsba, Szatmárba és a Dunaerdők világába. Vadászkönyvei sem csupán vadászizgalmak hordozói, sokkal inkább az ország sajátos lírai földrajza, vallomás a szülőföldről és a hazáról, tele költészettel. Végigvadászta szinte a teljes Magyarországot. E kötetében tizenkét magyar tájegységen átélt vadászemlékeit rögzíti, sőt tizenkét vadász-, illetve természeti övezetre ő maga osztja Magyarországot. Bár emigrációs évtizedeiben bejárta Európát, Ausztráliát és Afrikát, e tájak megpillantásakor is felső-tiszai emlékek támadnak fel benne. „Megjártam Afrikát, megbámultam a Naivasa, Baringó, Turkana tavak madárvilágát, de azt az ezerarcú, hihetetlenül színes, számtalan hangon locsogó, fecsegő, sápogó, krákogó, sippenő, cippenő, reppenő, lábaló, alábukó vagy rikkantóan felburjánzó madártengert – nem, azt nem láttam azóta sem.”

Podobné produkty

Kevés olyan magyar írónk van, akit következetesen üldözött a Gestapo is, az ÁVH is, aki a fasiszta haláltáborok és a magyar Gulag poklát is egyaránt megjárta. S egyiket sem a származása, hanem a fanatikus szabadságszeretete miatt. A Nyírségből elszármazott,...
8.88 €
A Tizenkét szék kalandregény, melyben egy bútorgarnitúra egyik darabjába rejtett drágakövek után folyik a hajsza, amit két üzlettárs, Vorobjanov, a ?nemesi marsall? és Osztap Bender, a minden hájjal megkent, nagystílu szélhámos folytat. A székek egy árverésen...
2.79 €
Mit tennél, ha életed nagy szerelme nem emlékezne rád? Egy férfi megpróbálja újra meghódítani igaz szerelmét, aki egy baleset következtében kómába esett. "1996. január 19...sosem felejtem el. Azon a napon ismerkedtünk meg. Én hétéves voltam, ő hat. Azon a napon...
11.31 €
A világvége még csak a kezdet volt. Eleinte jó tervnek tűnt: tizenkét halálraítéltet megfertőznek egy ősi vírussal, hogy élő fegyverekké alakítsák őket. Csakhogy a Tizenkettek a vírus hatására vérszomjas szörnyetegekké váltak. Amikor kitörtek a titkos kísérlet...
15.3 €
Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát... Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla. Sterling átlagos amerikai kisváros a keleti partvidéken,...
13.78 €
Tudtad, hogy a Hatos pocakos és eláll a füle? Hogy a Tizenhármas hosszú szoknyában jár és jó az illata? Tényleg a Tizenegyes süti a tízes számrendszer legfinomabb túrótortáját? Artúr mindegyik kérdésre tudja a választ, hála ovistársának, a cserfes Lillának,...
8.45 €
London, 1942. szeptember. Nellie Morris már alig emlékszik azokra az időkre, amikor nem az eget ellepő német bombázóktól kellett rettegnie. A tizennyolc éves lány jól tudja, mit kell tennie, amikor felüvöltenek a légvédelmi szirénák: felkapja hét éves húgát,...
16.06 €
London, ?1942. szeptember. Nellie Morris már alig emlékszik azokra az időkre, amikor nem az eget ellepő német bombázóktól kellett rettegnie. A tizennyolc éves lány jól tudja, mit kell tennie, amikor felüvöltenek a légvédelmi szirénák: felkapja hét éves húgát,...
12.67 €
Hogyan fest a hatalom arca? Kit örökít meg a művészet, és miért? Hogyan tekintünk olyan politikusok szobrára, akiket emberként megvetünk? Ebben a könyvben Mary Beard – a mai emlékműszobrászatot övező esztétikai és politikai csetepaték háttere előtt – elmeséli,...
14.06 €