Üldözöttek és katonák - Bruce Henderson

13.79 €

Az Egyesült Államok Hadserege által a II. világháború után végzett vizsgálat arra jutott, hogy az európai hadszíntéren összegyűjtött, az ellenségre vonatkozó információk több mint 60%-át a hadsereg különleges kiképzésben részesült kihallgatói, az ún. Ritchie-fiúk szerezték meg. Ezeknek az információknak köszönhetően a szövetségesek sokszor minimálisra csökkentették veszteségeiket és hatékonyabban tudták bombázni a német állásokat. Az Üldözöttek és katonák ezekről a Ritchie-fiúkról szól: azokról a zsidókról, akik Németországban születtek, de el kellett menekülniük otthonaikból Hitler hatalomra jutása után. Fiatal fiúként hagyták el Európát, gyakran egyedül, szüleiket, családjukat hátrahagyva, hogy Amerikában leljenek új hazára. De sosem felejtették el, mit tettek velük a nácik, így amikor az USA hadba lépett Németország ellen, beléptek a hadseregbe, ahol német nyelvtudásukat és kulturális ismereteiket kihasználva különleges kiképzést kaptak mint kihallgatók. Normandia, Hollandia és az Ardennek csatáiban, a frontvonalon, életüket is kockáztatva ők voltak azok, akik a németektől olyan információkhoz jutottak, amelyek szövetséges katonák életét mentették meg, és segítettek legyőzni Hitlert. A történetük mindeddig elmondatlan volt, holott zsidóként óriási veszélyt vállalva szálltak szembe a nácikkal, hogy felszabadítsák Európát. Bruce Henderson most néhány ilyen vakmerő katona útját követi végig gyermekkoruktól a náci haláltáborok felszabadításáig, kiképzésükön, ütközeteiken át, az üldözöttségtől a dicsőséges győzelemig.

Podobné produkty

Az Egyesült Államok Hadserege által a II. világháború után végzett vizsgálat arra jutott, hogy az európai hadszíntéren összegyűjtött, az ellenségre vonatkozó információk több mint 60%-át a hadsereg különleges kiképzésben részesült kihallgatói, az ún. Ritchie-fiúk...
13.79 €
Az Egyesült Államok Hadserege által a II. világháború után végzett vizsgálat arra jutott, hogy az európai hadszíntéren összegyűjtött, az ellenségre vonatkozó...
8.42 €
Az amerikai Varian Fry 1940-ben Marseilles-be utazik táskájában háromezer dollárral és egy listával, amely a veszélyben lévő európai művészeket és írókat veszi lajstromba. Fry szeretné őket kijuttatni a németek által megszállt Franciaországból: hamis útleveleket,...
12.26 €
Várnay ?Benett, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori nyomozója tizenöt éves börtönbüntetését tölti Magyarország legszigorúbban őrzött fegyházában....
7.57 €
Várnay ?Benett, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori nyomozója tizenöt éves börtönbüntetését tölti Magyarország legszigorúbban őrzött fegyházában....
8.45 €
A mexikói sátánRossz társaságba a mexikói határvidék kisvárosában a seriff fia, Pete Williams. A környéken garázdálkodik a mexikói származású...
2.79 €
Egy asszony, akit az elődje sorsa kísért. Tizenegy nappal Boleyn Anna halála után Jane Seymourt az esküvőjére öltöztetik. A királyhoz készül hozzámenni. Szem- és fültanúja volt, hogy az udvarnál a szerelmi játék milyen gyorsan válik veszélyessé, és tudja, hogy...
13.76 €
Szerelmi pengeváltás, egy pezsdítő párostól! A gyönyörű, szellemes és magabiztos Lady Harriett Cavendish, aki elnyerte a "Páratlan" jelzőt első londoni szezonja során, jó néhány udvarló figyelmét vonta magára. Sajnálatos módon az ő figyelmét viszont egyikük...
9.63 €
Není to obyčejný milostný příběh. Grace totiž není obyčejná dívka. ‚Odporná,‘ prohlásí o ní jedna ze sester. Když už nevědí, co s ní, pošlou ji v jedenácti letech do ústavu pro duševně postižené. V Briaru se Grace seznámí s Danielem, který ji vidí jinak – jako...
12.9 €