Ez a könyv még azok számára is legenda, akik nem olvasták. Szimbóluma valaminek, ami maga is szimbólum. Uz Bence igen különleges lény, aki megtestesíti és képviseli mindazt, amit az ember a székely talpraesettségről, furfangról, mentalitásról és attitűdről gondol. A regény valamennyi fejezete egy-egy epizód Uz Bence, a havasi pásztor életéből. Ez a csavaros eszű székely góbé, akinek azonban nemcsak az esze, de a szíve is a helyén van, a székely nép sorsát megtestesítő valóságos nemzeti hős. Csendőrrel és turistákkal, városi vadász urakkal és adóvégrehajtóval történt mulatságos esetei, vagy az övéivel, az elesett emberekkel való megindító történetei mind-mind adalékok a kisebbségi sors szorításában vergődő székelység népkarakterológiai képéhez. Ezeknek az édes-bús meséknek a háttere a havas vadregényes erdősége, ahol „szerelmek, tragédiák, az élet ezerféle változása zajlik le”. Ez Uz Bence birodalma, amelynek minden szegletét úgy ismeri, akárcsak a saját tenyerét, együtt lélegzik ezzel a tájjal, belőle nő ki, és nemcsak benne, de vele él. Nevettető kalandok, ízes székely nyelvjárás, hatásos nyelvi fordulatok, lebilincselő tájleírások, néhol balladás hangvétel jellemzik az elbeszélésfüzért, mely egy olyan író tollából származik, aki maga is a székely nép szülötte és a természet szerelmese, a természeté, amelynek kemény, de igazságos törvényei vannak – és örök, akárcsak Uz Bence figurája. „Bence nem pusztulhat el, hiszen szereti minden: az emberek, a vadak, az erdő, a csillagok, a holdacska és maga az Isten is. Különösen az Isten…”