X-Men: Xavier világa - X hatványai - Jonathan Hickman,Pepe Larraz

33.7 €

Amíg aludtatok, a világ megváltozott. Charles Xavier professzor terve, hogy a Homo superior együtt éljen embertársaival, elbukott – de csak azért, hogy annak helyébe egy új álom lépjen. Egy álom a mutánsok egyesítéséről, hogy azok az emberiség árnyékából végre a fénybe léphessenek. A világ megváltoztatásához a saját haza terem­tésén keresztül vezet az út – ám ehhez új eszközöket és utakat kell kipróbálnia, amihez a legváratlanabb helyeken keres segítőket. Vajon továbbra is az emberi faj ősi előítéletei és félelmei jelentik a legnagyobb veszélyt a mutánsok fenn­maradására, vagy most már az évszázados távolságból közelítő, lelketlen mesterséges intelligenciák okozta bukástól kell tartaniuk? A látnoki erejű alkotó, Jonathan Hickman (A Bosszú Angyalai, Fantasztikus Négyes) eposzi története drámai megvilágításba helyezi a mutánsok múltját és jelenét – ezáltal pedig teljesen új irányba vezeti a jövőjüket. A kötet a House of X 1–6., illetve a Powers of X 1–6. számait tartalmazza.

Podobné produkty

Amíg aludtatok, a világ megváltozott. Charles Xavier professzor terve, hogy a Homo superior együtt éljen embertársaival, elbukott – de csak azért, hogy annak helyébe egy új álom lépjen. Egy álom a mutánsok egyesítéséről, hogy azok az emberiség árnyékából végre...
33.7 €
Senki sem mondta még a halálos ágyán: "Bárcsak több időt töltöttem volna a hivatalban!" Bár a munka rendkívül fontos területe az életünknek, egy napon át kell adnunk a helyünket valaki másnak. Gyermekeink életében azonban pótolhatatlanok vagyunk; apai szerepünket...
4.46 €
Senki sem mondta még a halálos ágyán: "Bárcsak több időt töltöttem volna a hivatalban!" Bár a munka rendkívül fontos területe az életünknek, egy napon át kell adnunk a helyünket valaki másnak. Gyermekeink életében azonban pótolhatatlanok vagyunk; apai szerepünket...
5.05 €
"Az Acélsordrony a politika, a szellem, a kultúra, a művészet és a sport közelmúltjának évtizedeibe kalauzolja az olvasót. Mesél, magyaráz és - remélem - szórakoztat is. Olykor felemel, olykor elborzaszt." (Aczél Endre)A kötet 120 színes és fekete-fehér fotót...
13.79 €
A kutatók nem keresik a nyilvánosságot. Szívesebben veszik, ha békén hagyják őket a laboratóriumukban, a műszereik és a számítógépeik között, s nagy általánosságban a hátuk közepére sem kívánják a sajtó kíváncsiskodását. Egy médiaszemélyiség életéből a nagyközönség...
10.73 €
Hatvany Helga könyve megrázó tanúbizonyság a viharos 20. századról egy család történetén keresztül, és izgalmas memoár arisztokrata gyökerekről, apai örökségről és a szeretet erejéről. Deutsch Ábrahám aradi vegyesboltjából három generáció alatt egy óriási gabona-...
16.06 €
A doku-regény Dér Csaba a csantavéri halálosztó élettörténetét dolgozza fel a gyilkos saját, titkos naplója alapján. Dér Csaba életében születésétől kezdve meghatározó szerepet játszott a brutális erőszak. Gyerekként apja rettenetes haragja elől menekült el...
15.76 €
Kinek a fantáziáját nem izgatja,milyen egy prostituált élete?Vajon mit gondol magában a férfiakról,akiket kiszolgál?Nóra,aki ezt a foglalkozást űzi,a csoportfoglalkozás keretében,amelyet Zsuzsa barátnője tart,fontos titkokat oszt meg a hallgatóságával.Egy másik...
7.63 €