Szavak a hullámok hátán - Nagyszékely István

8.42 €

A kötet egy rendhagyó szótár. Annyira rendhagyó, hogy nem is szótár, hanem szóolvasmány.Összegyűjtöttem a tengerészek, hajósok és a vitorlázók által használt szavakat. Hangsúlyozottan nem szakszótárról van szó. A célom az volt, hogy a tengerész, hajós szubkultúra szavait megóvjuk a feledéstől, hiszen azok, akik a MAHART hajóin dolgoztak fogynak, és velük együtt elveszne ez a nyelvi kincs!Tehát ne keresd benne a „shackle” szó jelentését, de benne van a sekli, így, fonetikusan leírva, hiszen a hajósinas, a hajóra beszálló falusi parasztgyerek ezt hallotta, ezt mondta.Amikor megkerestem Balázs Géza nyelvészt, elmondta, hogy ez a nyelv „csak” beszélt, írásbelisége nincsen, tehát mindent fonetikusan írjunk le a gyűjtőmunka során. Ezért aztán, bármi furcsa is az angolul tudónak, sztárbord szájd a hajó jobb oldala, és nem starboard side.A kötetet szöveges bevezető előzi meg, ahol sok-sok érdekesség van, mit nem szabad mondani a hajón, mit kötelező és sorolhatnám, de nem teszem, inkább lapozzon bele a kedves olvasó és mélyedjen el egy lassan-lassan eltűnő nyelv szavaiban.

Podobné produkty

A kötet egy rendhagyó szótár. Annyira rendhagyó, hogy nem is szótár, hanem szóolvasmány.Összegyűjtöttem a tengerészek, hajósok és a vitorlázók által használt szavakat. Hangsúlyozottan nem szakszótárról van szó. A célom az volt, hogy a tengerész, hajós szubkultúra...
8.42 €
Valamikor 2012-ben felhívott a barátom, hogy lenne egy kézirat, amit ga-tyába kellene rázni.A későbbi szerzőtársam egy Fészbuk csoportot hozott létre hajósoknak és tengerészeknek (a hajós belvízi hajós, a tengerész tengeren dolgozik – fontos különbség!) azzal,...
6.17 €
Valamikor 2012-ben felhívott a barátom, hogy lenne egy kézirat, amit ga-tyába kellene rázni.A későbbi szerzőtársam egy Fészbuk csoportot hozott létre hajósoknak és tengerészeknek (a hajós belvízi hajós, a tengerész tengeren dolgozik – fontos különbség!) azzal,...
6.17 €
Hogyan építettem a Walt Disneyből a világ legvarázslatosabb cégét? New York Times No1 bestseller Egy nagy vízió alapjai: a Disney vezérigazgatója feltárja, milyen ötleteket és értékeket követett, miközben megújította a világ legszeretettebb cégét, és hogyan...
14.37 €
Volt már olyan élményed, ami akkor céltalannak tűnt, de utólag kiderült, hogy nélküle sosem juthattál volna el odáig, ahol ma tartasz? Szegénység. Megfeneklett házasságok. Öregség. Szertefoszlott álmok. Tönkremenő vállalkozások. Bizonytalan jövő. Egy tengerparti...
10.01 €
Hallie-t a munkája Twinsybe viszi, ahol megismerkedik a vak fenegyerekkel, Neallel. Ráébred, hogy vőlegénye talán nem is az, akinek mondta magát. Vagy ő képzelődik? Miközben az igazságot kutatja, belekeveredik a kisváros életét felkavaró gyilkossági ügybe,...
2.68 €
Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hullik minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik...
5.91 €
Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hull minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik...
9.19 €
Kira ?Condort nő létére egy komphajó kapitánya a majdnem tengernyi Öbölben. Az asszony nagyon szereti ezt a félig-meddig tengeri életmódot, nap mint nap viszi hajóját, gyomrában autókkal, buszokkal, kamionokkal kikötőből kikötőbe. Egy nap hatalmas vihar tör...
5.07 €